KRÓNIKA - VISSZATEKINTÉS

 

„Szép volt a múlt, várjon

ragyogva rátok

Még szebb jövő...

Szeretetünk is hadd

legyen ajándék.”

(Tóth Árpád)

 

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia. Ennek kapcsán szükséges, hogy egy pillanatra megálljunk és visszatekintsünk az 1978 óta bejárt útra.

Mint közismert városunkban a második világháború után az első középiskolák 1957. szeptemberében jöttek létre, miután az akkori járási székhelyen felépült a Pozsonyi úton ma is álló iskolaépület. A magyar, illetve a szlovák tannyelvű általános középiskolák, később gimnáziumok helyébe kívántak 30 évvel ezelőtt állítani az új iskolatípust a korabeli döntéshozó megyei párt és állami szervek. A döntés 1978. tavaszán történt, két héttel a felvételi vizsgák előtt. Előzményei közé tartozott, hogy az új iskolarendszer életbe lépésével átcsoportosították a korábbi középfokú iskolatípusokat. Az egyes iskolák megszűntek, másokat összevontak vagy áthelyeztek. Így került át Léváról Ógyallára a pedagógiai szakközépiskola, amit eredetileg Nagymegyerre szántak a döntéshozók. Indoklás nem volt, abban az időben ez nem volt „szokás”. Csak az újságíró jegyzi meg: „Nem lett volna ésszerű, ha Ógyallán nyílik közgazdasági technikum, mert akkor egymástól területileg nagyon kis távolságra három lényegében azonos irányzatú szakközépiskola is működött volna: a surányi, az érsekújvári és az ógyallai.”

Ezért került végül Nagymegyerre a közgazdasági szakközépiskola a Nyugat-szlovákiai Kerületi Iskolaügyi Szakosztály döntése alapján. A gimnáziumi oktatás megszüntetését a városban azzal indokolták, hogy: „Dél- Szlovákiában közgazdasági középkáderekre nagyobb szükség van, mint szakképesítés nélküli gimnáziumi érettségizettekre.”

A határozat értelmében az új iskolát a Nagymegyeri Magyar Tannyelvű Gimnázium által használt épületben kellett elhelyezni és fokozatosan, 1982-es évig, teljes mértékben kiépíteni magyar és szlovák tanítási nyelvű osztályokkal. Az iskolával párhuzamosan kialakítani az új intézmény diákotthonát és éttermét.

A határozat végrehajtásával a döntéshozó szerv Szuh Kálmán igazgatót bízta meg. A döntést követőleg alig negyed év volt hátra az új iskolatípuson belül az oktató-nevelési feltételek megteremtésére. Mindezek ellenére, a megbízott igazgató szervező munkáját dicséri, hogy 1978. szeptember 1-jén megnyitotta kapuit az iskola. A három osztályban 110 tanuló kezdte meg tanulmányait a nyugat-szlovákiai kerület járásaiból. Két osztályban magyar, egy osztályban pedig szlovák nyelven folyt az oktatás.

Az egykori Nagymegyeri Ifjúsági és Úttörőház által használt faépületet a nyári időszak alatt az iskola udvarán, diákotthonná alakították át. Ezáltal 1978. szeptember 3-án 60 diák vette birtokába az iskola első diákotthonát, amelyet Teleky Izabella irányított (mint főnevelő), Varga Ilona és Bognár Lívia nevelőkkel együtt.

Az 1979-es évben felépült a diákotthon 2. épületszárnya, amelyben 74 tanulót lehetett elhelyezni, majd két év múlva a harmadik épületszárny, ami újabb 79 tanuló befogadására volt alkalmas.

Az új oktatási intézmény munkájához szükséges anyagi műszaki és személyi feltételek megteremtése hosszú éveket vett igénybe.

A szaktantermek közül a legelső az 1978. szeptemberében átadott gépíró szaktanterem volt, amit további szaktantermek és kabinetek kialakítása követett. A nyolcvanas évek második felében, amikor előtérbe került az iskolák elektronizációs programja, iskolánk a kerület középiskolái között elsők között rendezte be a korabeli 22 számítógéppel az informatikai szaktantermét. Az iskola első igazgatója, Szuh Kálmán az „iskolaalapozás” éveire így emlékezett vissza.

A kulisszák mögül szerzett információk alapján az intézetnek tiszavirág életűnek kellett volna lenni. Tudatosítottuk, hogy az életben maradásunkat csak nagymérvű és látványos beruházásokkal biztosíthatjuk. Fájó szívvel, de szinte mindent leromboltunk, amit eddig a gimnáziumi oktatás érdekében megalkottunk. 1982-ben már 200 tanulónak tudtunk kollégiumi ellátást biztosítani. Az iskolai étkezde kapacitását 350-ről 1200-ra emeltük. Kiépítettünk négy szaktantermet, és minden létesítménybe biztosítottuk a szükséges berendezést és a műszaki technikát. Nem kis gondot okozott a szakképzett pedagógusok és a gazdasági területen dolgozók biztosítása. 1988-ban az iskola rendelkezésére bocsátottuk azt az egy emeletes épületet, amelynek alsó szintjén raktárhelyiségeket, az emeleten pedig számítógéptermet, három tantermet és kabinetet hoztunk létre a szülők és a tantestület aktív segítségével.”

Tíz évvel az iskola létrehozása után iskolánkon 13 osztályban 420 diák tanult. Ez mellett a a szakosító képzést 23-an látogatták. Az oktató-nevelő munkát 46 pedagógus, 4 adminisztrációs munkaerő és 27 fős gazdasági személyzet biztosította.

Egy évtized elég volt ahhoz, hogy iskolánk bekerült a régió köztudatába. Élveztük a szülők és a fenntartó szervek bizalmát. Ennek bizonyítéka, hogy iskolánkon 1978 óta minden évben számos módszertani rendezvényt szervezett a pozsonyi székhelyű Módszertani Központ. Közéjük tartozott a közgazdasági szakközépiskolák legjobb gépíróinak nyári összpontosítása, amelynek szervezője Góra Terézia tanárnő volt. Ide minden évben meghívást kaptak iskolánk legtehetségesebb tanulói is. Köztük ott volt Markovics Alica, a jellemzett időszakban az országos tanulmányi versenyeken kiemelkedő sikereket elért tanulója.

Az 1988/89–es tanévtől az általános közgazdaság mellett az ügyvitelszervezési irányzattal bővült az iskola tanulmányi irányzata. Az 1989 utáni társadalmi változások hatására további jelentős változások történtek a szakközépiskola életében.

Az 1990/91-es tanévtől kezdve megváltozott az intézmény neve és részben oktatási programja is. A korábbi közgazdasági iskolák fokozatosan a „kereskedelmi akadémia ” nevet vették fel.

Ugyanebben a tanévben változás történt az iskola vezetésében. Szuh Kálmán igazgató után, Véghné B. Zsuzsanna mérnöknő lett az iskola igazgatója.

Ebben az időszakban, a két iskolatípust közös költségvetésből tartottuk fenn. 1996 –tól a gimnázium is önálló jogalanyiságot nyert. Négy önálló költségvetéssel és a hozzá kapcsolódó, külön–külön futó, de egybe kapcsolódó nem egyszerű gazdasági feladatokkal dolgozik az iskola. Az iskolavezetés, a tanári– és nevelői testület, az órarend közös. Csak a dokumentumokban és a statisztikai mutatókban válik ketté munkánk, a napi életben nincs határvonal a két iskola között.

A kilencvenes években a vezető váltás után új tantervekkel, koncepcióval és névvel folytatódott az oktatói-nevelői munka. Az iskola 4, illetve 2 éves képzést biztosított és biztosít szakérettségivel. A képzés ideje alatt a tanulóknak alkalmuk van a kötelező tantárgyakon kívül fakultatív tantárgyakat is választani a 3. évfolyamtól.

Az oktató–nevelő munka anyagi feltételeinek biztosítását iskolánk elsősorban a kor követelményeinek megfelelően, pályázatok útján biztosította. Az első sikeres pályázat a Nyitott Társadalom Alapítványhoz kötődik. Ez a pályázat nyitotta meg az utat még 1996-ban az információs- kommunikációs technikának az oktatásba való beiktatásához. Sikeresen pályáztuk meg az INFOVEK nemzeti programot, amelynek a program beindulása óta a kedvezményezettjei vagyunk. 2000. februárjától saját, akkreditált vizsgaközpontban szerezhetik meg tanulóink a Nemzetközi Számítógép-felhasználói Jogosítványt (ECDL).

Iskolánk 1998. áprilisa óta önálló tornateremmel rendelkezik, ami kedvező feltételeket biztosított az intézmény sportéletének fellendítéséhez.

Mindez azt eredményezte, hogy ebben az időszakban (1991-2000) megőriztük az iskola” jó hírnevét”. Az osztályok és a tanulók száma stabilizálódott. A gimnáziumi osztályok mellett az intézetnek évfolyamonként három magyar és egy szlovák tannyelvű osztálya volt.

 

 

 

Tanév

 

Osztályok / tanulók száma

Ebből

magyar osztály/ tanulók száma

Ebből

szlovák osztály/ tanulók száma

 

 

Alkalmazottak

száma

 

 

Ebből

pedagógus

1991

1992

15 / 513

11 / 366

4 / 147

63

34

1992

1993

14 / 473

10 / 331

 

4 / 142

64

38

1993

1994

13 / 437

9 / 296

4 / 141

64

42

1994

1995

12 / 416

8 / 273

4 / 143

56

39

1995

1996

12 / 417

8 / 278

4 / 139

67

45

1996

1997

12 / 426

8 / 283

4 / 143

64

40

1997

1998

13 / 456

9 / 314

4 / 142

68

46

1998

1999

14 / 445

10 / 308

4 / 137

73

51

1999

2000

13 / 370

9 / 249

4 / 121

64

44

 

Az új évezredben is tapasztaltuk, hogy az iskola növendékei sikeresek a munkaerő piacon, főleg a regionális munkaerő piacon látványos volt az irántuk való érdeklődés. Ebben az időszakban egyre több tanuló döntött a továbbtanulás mellett.

Az intézmény a kilencvenes évek közepétől testvéri kapcsolatot létesített a Győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolával. A kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket kihasználták az egyes tantárgybizottságok, különösen a társadalomtudományi tantárgybizottság munkájában.

Tovább folytattuk a pályázatok nyújtotta lehetőségek kihasználását az oktató-nevelői munka minőségi fejlesztése érdekében.

A 2003/2004-es tanévben teszteltük új képzési programunkat, amelyre a PHARE CBC program keretén belül EU-s támogatást nyertünk. A projekt keretén belül az uniós követelményeknek megfelelő könyvelői képzést indítottunk. Az oktatói programba bekapcsolódó tanulók a szükséges szakmai kifejezéseket három nyelven sajátították el: magyarul, szlovákul, angolul. Sajnos a program akreditációját kérő kérvényünket elutasították azzal az indokkal, hogy a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen is készül hasonló program, amely értelemszerűen a téma szélesebb területét tudja felvállalni.

Többször sikerrel pályáztunk az Illés Közalapítványnál (Multimédia az oktatásban), az Apáczai Közalapítványnál (Taniroda létrehozása), Nagymegyer és Vidéke Polgári Társulásnál (Álmok álmodói-világraszóló magyarok) a Szlovákiai Drogellenes Alapnál.

A 2003/2004-es tanévben újabb két pályázatot nyertünk. Sikeresek voltunk az INFOVEK program által meghirdetett Nyitott iskola alprogramban. Az Apáczai Közalapítvány pedig támogatta a tanirodánk bővítésére megírt programunkat.

A 2004/2005-ös tanévtől az angliai Welbourni Sir William Robertson High School, Grantham Collage és a Győri Vocational Academy iskolákkal bekapcsolódtunk a SOCRATES – COMENIUS 1 elnevezésű nemzetközi matematikai programba, melynek célja a matematikai oktatásban szerzett tapasztalatok átadása volt. Ennek a programnak köszönhetjük, hogy a 2005/2006 tanévben 10 tanulónkat féléves tandíjmentes képzésre tudtuk kiküldeni az angliai Grantham College -ba.

 

A 2000-2006 -os időszakban iskolánk tanulóinak száma az alábbi formában alakult

 

 

 

Tanév

 

Osztályok / tanulók száma

Ebből

magyar osztály/ tanulók száma

Ebből

szlovák osztály/ tanulók száma

 

 

Alkalmazottak

száma

 

 

Ebből

pedagógus

2000

2001

14 / 408

9 / 263

5 / 145

68

47

2001

2002

16 / 463

9 / 319

7 / 144

76

56

2002

2003

17 / 485

10 / 309

7 / 176

80

57

2003

2004

17 / 486

11 / 319

6 / 167

76

54

2005

2006

16 / 467

12 / 363

4 / 104

75

54

2006

2007

17 / 469

13 / 365

4 / 104

76

54

2007

2008

17 / 485

13 / 373

4 / 112

75

52

2008

2009

17 / 492

12 / 360

5 / 132

74

50

 

Az iskola teremgondjait is fokozatosan megoldottuk. 2007-ben adtuk át az egykori uszodának szánt épületszárny helyén az iskola új egyemeletes épületszárnyát. Benne új szaktantermeket, osztálytermeket és kabineteket rendeztünk be. Ezáltal lehetővé vált, hogy iskolánk szinte teljes mértékben áttérjen a hatékonyabb szaktantermi oktatásra.

Ma már az iskolában oktatott szaktantárgyak mellett az általános műveltséget biztosító tantárgyak tanítását is az utóbbi években létrehozott szaktantermekben modern segédeszközök alkalmazásával tudjuk biztosítani. A tantárgyak zömét szaktantermekben oktatjuk, ahol a szükséges tansegédeszközök, szemléltetőeszközök, szakirodalom a tanár és a diákok rendelkezésére áll.

A tanirodai oktatást a program kezdete óta bevezettük. Ezeken a gyakorlati foglalkozásokon nagyon hatékony és látványos a tanuló felkészítése a szakmai életre.

Jelenlegi törekvéseinket jól jellemzi, hogy 2007. április 23-án iskolánk tanári kara elfogadta az EN ISO 9001: 2000 nemzetközi szabvány követelményeire épülő minőség-irányítási rendszer bevezetésével és működésével kapcsolatos követelményeket. Ezzel kapcsolatban az alábbi küldetésnyilatkozatot fogadtuk el, ami kijelöli számunkra azt az utat, ami egy sikeres három évtizedes múltra épülő sikeres jövő záloga lehet:

Elkötelezettségünk a közös értékek vállalásán, az együttgondolkodáson, az összehangolt tevékenységen alapszik. Az iskola pedagógiai hitvallása arra épül, hogy az oktatás és a nevelés iránya a társadalmi-gazdasági környezet igényeivel és az egyén igényeivel összhangban valósuljon meg. Ennek érdekében arra törekszünk, hogy az iskola mindenkori tanulója a tanulmányi időszak folyamán olyan társadalmi, interkulturális és kommunikációs készségeket szerezzen, hogy szakmailag és erkölcsileg egyaránt képes legyen dinamikusan alkalmazkodni a társadalmi-gazdasági élet gyors változásaihoz. Idegen-nyelvtudása birtokában megfeleljen a korszerű munkahelyek elvárásainak.

A tanulói jogok biztosítása mellett fontosnak tartjuk a tanulók kötelességtudatának fejlesztését is. A megszerzett tudásuk birtokában megfelelően tudjanak kommunikálni, korszerű informatikai ismeretekkel rendelkezzenek, amelyeket eszközül tudnak felhasználni a tanulásuk során. Az iskola vezetősége a hosszú távú célok megfogalmazásánál ugyanúgy, mint a napi munkája során elsődlegesen a tanulók, a tanári-nevelői testület, a gazdasági-technikai alkalmazottak, a szülők igényeinek a kielégítését tartja szem előtt. A sikeres működéshez szükséges infrastrukturális technikai hátteret, az oktatáshoz szükséges eszközállományt a pénzügyi források hatékony kihasználásával rendszeresen korszerűsíti.

Iskolánk követi a társadalom elvárásait. A tanári-nevelői testület minden tagja vállalja a kihívásokat. Eredményességünk legfőbb garanciája a jól képzett, igényes, az önképzésre mindig kész és az intézményéhez ragaszkodó tanári-alkalmazotti gárda. Az iskola minden pedagógusának és alkalmazotti gárdájának a kulcs-feladatai közé tartozik az oktatást, a szolgáltatásainkat igénybevevő partnereink elvárásainak megfelelni. Sikerünknek a tanulói sikereket és a partnerek elégedettségét tartjuk. Az iskola minden tevékenysége során azt a célt követi, hogy mindenkori növendéke, ha szerény lánggal is, de világítson hazánk és a világ különböző tájain.“

 

                                                                                 Mgr. Varga László

                                                                                 az iskola krónikása