Karácsonyvárás a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián – Očakávanie Vianoc…

Karácsonyvárás a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián

Decemberben a napok egyre rövidülnek, nyomasztó sötétség akar úrrá lenni rajtunk, de valahol a lelkünk mélyén mindnyájan érezzük, tudjuk, hogy van remény. Még várnunk kell ugyan, de nemsokára, az év legsötétebb éjszakáján megszületik az éltető szeretet fénye.

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián az adventi időszak rendkívül gazdag volt programokban. A rendezvények sora 2022. november 29-én kezdődött, amikor 136 diákunk látogatott el tanáraik kíséretében a bécsi karácsonyi vásárba. Tanulóink megtapasztalták a bécsi utcák, terek ilyenkor szokásos varázslatos hangulatát, de az osztrák főváros kulturális életébe is belekóstolhattak.  Egy kisebb csoport a Művészettörténeti Múzeumba látogatott el, mások Madame Tussauds világhírű viaszfiguráit csodálták meg, a legtöbben pedig a Time Travel Vienna egyórás programjának köszönhetően Bécs történetébe nyerhettek bepillantást.

Két nappal később, december 1-én a karácsonyvárás egy meghitt ünnepséggel folytatódott, az iskola központi folyosóján elhelyezett adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával. A diákönkormányzat által megrendezett ünnepségen minden osztály képviseltette magát, így a résztvevők elvihették a szeretet és összetartozás lángját saját osztályaikba, akárcsak később, a további gyertyák ünnepélyes meggyújtása után.

Bármily meglepő, a középiskolások is imádják a Mikulást, ezért – a diákönkormányzatnak köszönhetően – december 6-án hozzánk is ellátogatott kísérőivel.  Édességet osztogatva járta végig az osztályokat, sőt még a tanári szobába is ellátogatott. Tanulóink közül sokan igénybe vették a népszerű Mikulás-postát, így a Mikulás névre szóló ajándékokat és jókívánságokat is kézbesített. Diákotthonunkba pedig a kora esti órákban külön is ellátogatott, ahova – a kollégisták nagy meglepetésére – egy tűzoltóautó vontatta szánon érkezett. A Mikulást követő napon, december 7-én iskolánk kollégiumának lakói szerveztek vidám hangulatú, korcsolyázással egybekötött kiruccanást a győri adventi vásárba. Másnap, december 8-án pedig 45 diákunk tekintette meg Örkény István Tóték című tragikomédiáját a 70. évfordulóját ünneplő komáromi Jókai Színházban.

Karácsonyváró programjaink a következő héten is folytatódtak. December 13-án, kedden idegenforgalom szakos diákjaink rendeztek karácsonyi ajándékvásárt az iskolában, amelyen olcsó, de ízléses kézműves termékeket kínáltak az érdeklődőknek. Ki kell emelnünk, hogy a vásár szervezői a bevételéből a nagymegyeri kutyamenhelyet támogatták. Ugyanezen a napon zajlott a kollégisták közösségének meghitt hangulatú, karácsonyi műsorral egybekötött ünnepi vacsorája. Másnap, december 14-én maturandusaink jártak tanulmányi kiránduláson Budapesten, ahol a Pénzmúzeum megtekintése után a karácsonyi vásárba is ellátogattak. A következő napon, december 15-én pedig egy buszra való tanulónk látogatott el ismét Budapestre, a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol a Jókai Mór novellája alapján készült Melyiket a kilenc közül című cirkuszi játékot tekintették meg. A káprázatos előadást természetesen ebben az esetben is a karácsonyi vásár forgataga követte.

A karácsony az ajándékozás, a rászorulók megsegítésének időszaka. Iskolánk diákjai nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálata által meghirdetett Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű jótékonysági akcióba, amelynek keretében ajándékcsomagokat ajánlottak fel a rászoruló gyermekek részére. Ezen kívül a dunaszerdahelyi gyerekotthon lakói számára is indult egy gyűjtés, amelybe szintén szép számban kapcsolódtak be tanulóink.       

A karácsonyváró időszak rendezvényei az utolsó iskolában töltött héten is folytatódtak. Tanári karunk december 20-án egy ebéddel egybekötött ünnepséggel búcsúzott az óévtől, akár csak egy nappal később az iskola többi alkalmazottja. December 21-én, szerdán a sporté volt a főszerep, a futball és floorball szerelmeseinek szerveztünk karácsonyi kupát. Az osztálykollektívák az utolsó, csütörtöki tanítási napon osztályfőnöki órák keretében tartottak karácsonyi ünnepséget, majd a diákdiri által szervezett ünnepi műsor került sorra az iskola tornatermében. A műsor elején a Bartók Béla Alapiskola tanulói mutattak be betlehemes játékokat, amit kollégistáink fellépése követett, végezetül pedig tehetséges tanulóink jutottak szóhoz. Először egy mese hangzott el Tamási Blanka tolmácsolásában, majd egy-egy dalcsokor következett Takács Dorka előadásában. A műsort követően pedig elkezdődött a mindenki által olyannyira áhított téli szünidő.

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia vezetősége ezúton kíván kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet miden tanulójának, tanárának, alkalmazottjának, valamint a szülőknek és az iskola támogatóinak.

Papp László, az iskola tanára

Očakávanie Vianoc…

V decembri dni sú stále kratšie a noci sú dlhšie, ale vieme, že máme nádej, lebo sa narodí svetlo života.

Na našej škole počas adventu sme mali mimoriadne bohatý program. 29. novembra 2022 naši žiaci navštívili viedenské vianočné trhy a zároveň si vychutnali kultúrny život hlavného mesta Rakúska, lebo navštívili niektoré múzeá.

1. decembra sme zapálili prvú sviečku na našom adventnom venci a žiaci odniesli plameň súdržnosti do svojich tried. Šiesteho decembra zavítal k nám Mikuláš a rozdával sladkosti nielen žiakom, ale aj učiteľom. Mikuláš navštívil aj žiakov nášho školského internátu. V skorých večerných hodinách prišiel na saniach, ktoré vláčilo hasičské auto. 7. decembra obyvatelia nášho školského internátu si pozreli vianočné trhy v Győri. 8. decembra sme sa zúčastnili na divadelnom predstavení v Jókaiho divadle v Komárne. Videli sme tragikomédiu Istvána Örkénya „Tóték“.

2. decembra študenti odboru manažmentu regionálneho cestovného ruchu IV.C triedy zorganizovali dobročinný vianočný trh na podporu útulku pre psov. Návštevníci mohli kúpiť produkty vyrobené remeselníkmi z okolia, práce žiakov a ich rodinných príslušníkov i produkty učiteľov našej školy. 14. decembra žiaci 4. ročníka sa zúčastnili odbornej exkurzie v Budapešti, kde si pozreli interaktívnu výstavu peňazí návštevníckeho centra Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont. 15. decembra zase sme zavítali do Budapešti, kde sme si pozreli vianočné trhy, ktoré sú najkrajšími v Strednej Európe. Vychutnávali sme si sviatočnú atmosféru medzi drevenými stánkami s varením vínom a chutným jedlom. V poobedňajších hodinách sme boli svedkami netradičnej vianočnej hry v cirkuse. Pozreli sme si predstavenie, ktoré vzniklo podľa námetu novely Móra Jókaiho pod názvom Ktorého z deviatich.

Žiaci našej školy sa zapájali aj do dvoch dobročinných akcií, v rámci ktorých pomáhali odkázaným a obyvateľom Detského domova v Dunajskej Strede.

20. decembra naši učitelia sa stretli pri vianočnom obede. 21. decembra v hlavnej úlohe bol šport, lebo záujemcovia futbalu a floorbalu súťažili o vianočný pohár. 22. decembra bola vianočná atmosféra na triednických hodinách a potom nasledoval slávnostný program, v ktorom účinkovali žiaci ZŠ Bélu Bartóka a žiaci našej školy. Po tomto programe sa začali pre nás vianočné prázdniny.

Želáme každému požehnané vianočné sviatky a šťastný Nový rok!

Helena Mészárosová, učiteľka školy