Karácsonyvárás a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián
Az év vége a nagy összegzések ideje. Ilyenkor mérleget készítünk, számot vetünk a mögöttünk álló esztendőről és terveket szövünk az újra. Közben mindannyian készülődünk az év leghosszabb éjszakájára, és reménykedve várjuk, hogy legnagyobb sötétségben megszülessen az éltető szeretet fénye.
A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián az karácsonyvárás a Mikulás-nappal indult. Bármily meglepő, a középiskolások is imádják a Mikulást, ezért – a diákönkormányzatnak köszönhetően – december 6-án hozzánk is ellátogatott kísérőivel. Édességet osztogatva járta végig az osztályokat, sőt még a tanári szobába is ellátogatott. Tanulóink közül sokan igénybe vették a népszerű Mikulás-postát, így a Mikulás névre szóló ajándékokat és jókívánságokat is kézbesített, sőt a kora esti órákban a kollégiumunkba is ellátogatott.
Másnap, december 7-én meggyújtottuk az iskola főépületének folyosóján elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját. A diákönkormányzat által szervezett meghitt ünnepségen minden osztály képviseltette magát, így a résztvevők elvihették a szeretet és összetartozás lángját saját osztályaikba, akárcsak később, a további gyertyák ünnepélyes meggyújtása után. Ugyanezen a napon, december 7-én 87 diákunk látogatott el tanáraink kíséretében a bécsi karácsonyi vásárba. Tanulóink megtapasztalták a bécsi utcák, terek ilyenkor szokásos varázslatos ünnepi hangulatát, emellett a Weltmuseum Wienbe, Ausztria legnagyobb antropológiai múzeumába is ellátogattak.
A következő héten, december 12-én iskolánk kollégiumának lakói szerveztek vidám hangulatú, kiruccanást a győri adventi vásárba. December 13-14-én pedig 39 diákunk és három tanárunk töltött két felejthetetlen napot a Nagykürtösi járásban az Irodalmi barangolások Nógrádban elnevezésű program keretében, melynek során ellátogattak az alsósztregovai Madách-kastélyba, a szklabonyai Mikszáth Emlékházba és a kékkői Balassiak családi temetkezési helyére.
A karácsony az ajándékozás, a rászorulók megsegítésének időszaka. Iskolánk diákjai nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálata által meghirdetett Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű jótékonysági akcióba, amelynek keretében ajándékcsomagokat ajánlottak fel a kárpátaljai magyar oktatási intézmények tanulói számára. Ezen kívül a dunaszerdahelyi Nefelejcs utcai gyerekotthon lakói számára is indult egy gyűjtés, amelybe szintén szép számban kapcsolódtak be diákjaink. Tanulóink emellett a Dog Azyl polgári társulás által működtetett nagymegyeri kutyamenhely javára is gyűjtöttek, hiszen a szervezetnek és a kutyusoknak is elkel a segítség.
Karácsonyváró programjaink az utolsó iskolában töltött héten is folytatódtak. December 19-én a diákdiri kezdeményezésére egy busznyi tanulónk és két tanárunk töltött el egy tartalmas napot Nagyszombatban. A délelőtt folyamán a tanulók egyik csoportja Jonathan Swift Gulliver utazásai című darabját tekintette meg a Ján Palárik Színházban, ugyanekkor a csapat másik fele a Nyugat-szlovákiai Múzeumba látogatott el. Ezt követően pedig egy kellemes sétára is futotta az időből a nagyszombat történelmi negyedében zajló karácsonyi vásár forgatagában. Ugyanezen a napon, az iskola igazgatóságának szervezésében került sor iskolánk munkatársainak hangulatos karácsonyváró és óévbúcsúztató délutánjára.
December 21-én, csütörtökön a sporté volt a főszerep. Felvezetéseként iskolánk mazsorettjei tartottak rövid látványos bemutatót, majd a röplabda és a kispályás futball szerelmesei vívtak meg egymással a karácsonyi kupáért, a kis tornateremben pedig a Bench Press (fekvenyomás) versenyt rendeztünk. Ugyanezen a napon zajlott a kollégisták közösségének meghitt hangulatú, karácsonyi műsorral egybekötött ünnepi vacsorája is.
December 22-én került sor az utolsó adventi gyertya meggyújtására, majd a diákdiri által meghirdetett „Öltöztessük osztályinkat karácsonyi pompába” elnevezésű verseny eredményhirdetése következett. A legszebben, leghangulatosabban feldíszített osztálynak járó díjat megosztva kapta az I.A és a II.A osztály. Ezt követően az osztálykollektívák osztályfőnöki órák keretében tartottak karácsonyi ünnepséget, majd a nap és az adventi időszak méltó zárásaként tanulóink ünnepi műsorát tekintettük meg a nagymegyeri katolikus templomban. Nagy köszönettel tartozunk Pál Péter kántor úrnak, aki orgonán kísérte diákjainkat. A műsort követően pedig elkezdődött a mindenki által olyannyira áhított téli szünidő.
A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia vezetősége ezúton kíván kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet minden tanulójának, tanárának, alkalmazottjának, valamint a szülőknek és az iskola támogatóinak.
Papp László, az iskola tanára
Očakávanie Vianoc na Obchodnej akadémii vo Veľkom Mederi
V decembri dni sú stále kratšie a noci sú dlhšie, ale vieme, že máme nádej, lebo sa narodí svetlo života.
Na našej škole počas adventu sme mali mimoriadne bohatý program. 6. decembra zavítal k nám Mikuláš a rozdával sladkosti nielen žiakom, ale aj pedagógom a nepedagogickým zamestnancom, ba v skorých večerných hodinách prišiel aj do školského internátu. Na druhý deň na chodbe školy sme zapálili prvú sviečku na adventnom venci a žiaci odniesli plameň súdržnosti do svojich tried. 7. novembra 87 žiakov navštívilo viedenské vianočné trhy a žiaci si zároveň vychutnali kultúrny život hlavného mesta Rakúska, lebo navštívili antropologické múzeum.
12. decembra obyvatelia školského internátu navštívili vianočné trhy v Győri. 13. a 14. decembra 39 žiakov našej školy s troma pedagógmi sa zúčastnilo literárnej exkurzie, v rámci ktorej navštívili Kaštieľ Imre Madácha v Dolnej Strehovej, Pamätný dom Kálmána Mikszátha v Sklabinej a rodinnú hrobku Balassiovcov v Modrom Kameni.
Žiaci našej školy sa zapájali aj do troch dobročinných akcií, v rámci ktorých pomáhali odkázaným a obyvateľom Detského domova v Dunajskej Strede, útulku psov vo Veľkom Mederi a organizovali zbierku „Nyilas Misi Karácsonya.“
19. decembra v organizovaní študentskej riaditeľky naši žiaci s dvoma učiteľkami zavítali do Trnavy na vianočné trhy a boli aj v divadle Jána Palárika a Západoslovenskom múzeu. V ten deň poobede pedagógovia a nepedagogickí zamestnanci našej školy mali vianočné posedenie. 20. decembra bola slávnostná vianočná večera v školskom internáte. 21. decembra v hlavnej úlohe bol šport, lebo záujemcovia futbalu a volejbalu súťažili o vianočný pohár a v malej telocvični prebiehala súťaž v Bench Press. 22. decembra sme zapálili 3. a 4. adventnú sviečku a bolo vyhodnotenie súťaže o najkrajšiu triedu odetú do vianočnej nádhery. Víťazmi sa stali I. A a II. A trieda. Bola vianočná atmosféra aj na triednických hodinách a potom nasledoval slávnostný program v katolíckom kostole, v ktorom účinkovali žiaci školského internátu. Veľká vďaka patrí pánovi kantorovi Péterovi Pálovi, ktorý na orgáne sprevádzal našich žiakov. Po tomto programe sa začali pre nás vianočné prázdniny.
Želáme každému požehnané vianočné sviatky a šťastný Nový rok!