Piros szalagok kampány 2023 – Kampaň Červené stužky 2023

Piros szalagok kampány 2023

Iskolánk már évek óta bekapcsolódik a Piros szalagok elnevezésű kampányba, amelynek célja az AIDS megelőzése, a betegséggel kapcsolatos ismeretterjesztés, valamint a segítségnyújtás a megbetegedésben szenvedőknek. A kampány országszerte minden évben szeptembertől decemberig tart. Magát az AIDS elleni világnapot december elsején tartjuk, ennek szimbóluma a piros szalagocska, amely színével a vért és az életet tükrözi, viselésével pedig szolidaritásunkat fejezzük ki a betegségben szenvedőkkel.

default

Iskolánk diákjai szép számmal bekapcsolódtak a témában idén meghirdetett plakát-, illetve logótervező versenybe, ezekből a munkákból kiállítást is láthatunk intézményünkben. A nevelési órákon tanulóink piros szalagocskákat készítettek a diáktársak és a tanárok számára, továbbá, az idén újra, sikerült élőképet is alkotnunk, amely azt jelképezte, hogyan jöhet létre sok kis cselekedetből egy nagy dolog. Az élőkép megalkotása igazi összefogást igényelt, ugyanis a megadott napon mindenki pirosba öltözött, hogy felülnézetből egy jól kivehető képet alkossunk.

A Piros szalagok kampány XVII. évfolyamának keretén belül a következő aktivitások valósultak meg iskolánkon: faliújság készítése, a témával kapcsolatos filmek vetítése, rajzverseny ,piros szalagok viselése, élőkép kialakítása, országos egészségügyi tematikájú versenyen való részvétel.

Csémi Ildikó, az iskola tanára

Kampaň Červené stužky 2023

Naša škola aj v tomto školskom roku sa zapojila do kampane Červené stužky. Kampaň je zameraná na boj proti AIDS a šíreniu HIV nákazy.

Aktivity prebiehali od septembra do decembra, formou rôznych besied, prednášok, sledovania náučných filmov.

Žiaci našej školy sa vo veľkom počte zapojili do tvorby plagátov a loga kampane. Ich práce sú teraz vystavené v priestoroch našej  školy. Na výchovných hodinách šili stužky pre spolužiakov a učiteľov. Aj v tomto školskom roku sa nám podarilo zorganizovať aj deň tzv. Červených tričiek: v tento deň sme prišli všetci do školy v červenom a spolu sme vytvorili dobre viditeľný obraz z hora symbolizuje to, že malé veci môžu vyrásť do veľkých skutkov. Takýto obraz sme vytvorili aj vo večerných hodinách so študentmi na školskom internáte pomocou mobilov.

1. december je medzinárodným dňom proti AIDS a v tento deň nosením červených stužiek sme vyjadrili našu súdržnosť. Farba stužky symbolizuje krv a život.

V 17. ročníku kampane sme uskutočnili  na našej škole nasledovné aktivity: zhotovenie nástenky na  chodbe, premietanie filmov,  celoštátna výtvarná súťaž pre stredné školy, vytvorenie živých obrazov, nosenie červených stužiek od 01. 12. 2023, zapojenie sa do celoštátnej súťaže HIV/AIDS.

Ildikó Csémiová, učiteľka školy