Sízés és önfeledt szórakozás Králikyban – Boli sme na lyžovačke

Sízés és önfeledt szórakozás Králikyban

2020. február 9-én immár sokadik alkalommal kelt útra a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia lelkes csapata Králikyba, a Besztercebánya közelében található síközpontba. A félévi hajrá után minden résztvevő várva várta az idei sítúrát, hogy végre kikapcsolódhasson, megpihenhessen. Alig bírtuk kivárni, hogy hétfőn reggel végre felcsatolhassuk a síléceket. Rövid bemelegítés és egy-két próbacsúszás után tanáraink a szintünknek megfelelő csoportokba osztottak bennünket, és elkezdődött a síoktatás. Rengeteget síeltünk, de a szabadidőnkben sem unatkoztunk, gyakran összeültünk egy-egy jó beszélgetésre, jókat játszottunk vagy éppen televíziót néztünk. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, így minden nap kellemes, kissé borongós időben tudtunk síelni. Csütörtök délelőtt a legjobb síző címért versenyeztünk, amit Méry Eszter, az I.B osztály tanulója szerzett meg, maga mögé utasítva a fiúkat is. A második helyen Ládi László (az I. B osztály tanulója) végzett, a harmadik helyre pedig Užák Péter (szintén az I.B osztály tanulója) futott be. Nagyon gyorsan eltelt a hét, mi pedig többször is eljátszottunk a gondolattal, hogy de jó lenne maradni még pár napot. Köszönjük tanárainknak, hogy megszervezték ezt a fantasztikus kirándulást, és mindenkinek üzenjük, hogy aki csak teheti, jövőre jöjjön el újra Králikyba.  

Tóth Júlia Anna (II.C)

Boli sme na lyžovačke

Na našej škole od 9. februára do 14. februára sa uskutočnil lyžiarsky výcvikový kurz. Zúčastnilo sa 35 žiakov. Boli sme neďaleko Banskej Bystrice, v pohorí Kremnických vrchov, v lyžiarskom stredisku Králiky.  Ubytovanie sme mali v penzióne Horec. Bývali sme v dvoj-, troj-, až štvorlôžkových izbách. Mali sme pestrý program. Doobeda a poobede sme sa lyžovali, obdivovali sme krásy prírody. Bolo veľa snehu, s radosťou sme vychutnávali rýchlu jazdu na lyžiach. Páčil sa nám pohľad na zasnežené hory. Vo večerných hodinách sme sa rozprávali. Predposledný deň sme mali súťaž. Najrýchlejší žiaci boli z I.B triedy. Každý z nás sa zdokonalil v lyžovaní. Cítili sme sa tam veľmi dobre, prežili sme poriadnu zábavu a lyžovačku.

Peter Užák, žiak I.B triedy