Mézeskalács-készítés a kollégiumban – Pečenie perníkov na školskom internáte

Mézeskalács-készítés a kollégiumban 
 
A kollégium diákjaiként az elmúlt hetekben megismerkedhettünk az agyagozás és a papírfonás technikájával. Az adventre való ráhangolódás időszakában egy további kézműves mesterség, a mézeskalács-készítés fortélyait sajátíthattuk el. Az ötletet a nevelőnő adta, mi pedig örömmel mondtunk igent. A tésztakészítés „nagy műveletére” az iskola konyhájában, a nevelőnő felügyelete mellett került sor, aki tüzetesen elmagyarázott mindent. A  legnagyobb kihívást a tészta nyújtása jelentette, miközben jókat nevettünk ügyetlenkedésünkön, de végül sikerrel jártunk. Ezt követően a tésztából különböző karácsonyi formákat szaggattunk és megsütöttük.  A délután vidám hangulatban telt el, és kisvártatva csodás illat árasztotta el az egész konyhát. Az utolsó műveletre advent első hetében került sor: a mézeskalács-figurákat hófehér cukormázzal díszítettük. S hogy ne csak magunknak szerezzünk örömet, saját készítésű mézeskalácsaink egy részével megleptük a helyi nyugdíjas otthon lakóit. Mert az advent erről is szól! 
 
Anda Viktória a Sármány Tünde, a Diáktanács tagjai
 
Pečenie perníkov na školskom internáte 
 
V znamení adventnej atmosféry aj posledný novembrový týždeň bol plný zážitkov na školskom internáte. Spomedzi kreatívnych tvorieb v minulých týždňoch sme sa zoznámili s tajomstvami hrnčiarstva a spriadaním papiera. Teraz sme si vymysleli, že sa naučíme piecť perník v kuchyni školskej jedálne. Nápad prišiel od vychovávateľky a my sme s nadšením súhlasili. Podrobne a trpezlivo nám vysvetlila celý postup a tak sme začali prácu. Veľkou výzvou bolo vyvalcovanie cesta, nasmiali sme sa nad našou nemožnosťou, ale nakoniec sa nám to úspešne podarilo. Vysekali sme rôzne vianočné figúrky a upiekli sme ich. Popoludnie sa nieslo v dobrej nálade a čo je hlavné, všade sa niesla príjemná vôňa perníkov. V prvý adventný týždeň sme ich vyzdobili bielou polevou a rozhodli sme sa, že o našu radosť sa podelíme aj s miestnym domovom dôchodcov, a to tak, že darujeme z našich zákuskov. Veď aj o tom je Advent.   
 
Viktória Anda a Tünde Sármány, členovia Žiackej rady