Piros szalagok kampány 2021 – Kampaň Červené stužky 2021

Piros szalagok kampány 2021          

Iskolánk már évek óta bekapcsolódik a Piros szalagok elnevezésű kampányba, amelynek célja az AIDS megelőzése, a betegséggel kapcsolatos ismeretterjesztés, valamint a segítségnyújtás a megbetegedésben szenvedőknek. A kampány országszerte minden évben szeptembertől decemberig tart. Magát az AIDS elleni világnapot december elsején tartjuk, ennek szimbóluma a piros szalagocska, amely színével a vért és az életet tükrözi, viselésével pedig szolidaritásunkat fejezzük ki a betegségben szenvedőkkel.

Iskolánk diákjai szép számmal bekapcsolódtak a témában idén meghirdetett plakát-, illetve logótervező versenybe, ezekből a munkákból kiállítást is láthatunk intézményünkben. A nevelési órákon tanulóink piros szalagocskákat készítettek a diáktársak és a tanárok számára, továbbá, az idén először, sikerült élőképet is alkotnunk, amely azt jelképezte, hogyan jöhet létre sok kis cselekedetből egy nagy dolog. Az élőkép megalkotása igazi összefogást igényelt, ugyanis a megadott napon mindenki pirosba öltözött, hogy felülnézetből egy jól kivehető képet alkossunk.

 A Piros szalagok kampány XV. évfolyamának aktivitásai iskolánkon:    

  1. faliújság készítése, 

  2. kreatív vetélkedők,    

  3. a témával kapcsolatos filmek vetítése,

  4. kérdőívek kitöltése,

  5. rajzverseny,

  6. piros szalagok viselése,

  7. internetes előadás,

  8. élőkép kialakítása: NO AIDS,

  9. egyéb tevékenységek.

Csémi Ildikó

Kampaň Červené stužky 2021

Naša škola aj v tomto školskom roku sa zapojila do kampane Červené stužky. Kampaň je zameraná na boj proti AIDS a šíreniu HIV nákazy.

Aktivity prebiehali od septembra do decembra, formou rôznych besied, prednášok, sledovania náučných filmov.

Žiaci našej školy sa vo veľkom počte zapojili do tvorby plagátov a loga kampane. Ich práce sú teraz vystavené v priestoroch našej  školy. Na výchovných hodinách šili stužky pre spolužiakov a učiteľov. V tomto školskom roku prvýkrát sa nám podarilo zorganizovať aj deň tzv. Červených tričiek: v tento deň sme prišli všetci do školy v červenom a spolu sme vytvorili dobre viditeľný obraz z hora….symbolizuje to, že malé veci môžu vyrásť do veľkých skutkov.

1. december je medzinárodným dňom proti AIDS a v tento deň nosením červených stužiek sme vyjadrili našu súdržnosť. Farba stužky symbolizuje krv a život.

V 15. ročníku kampane sme uskutočnili  nasledovné aktivity:    

  1. Zhotovenie nástenky na  chodbe 

  2. Kvíz o kampani  podľa metodickej príručky 

  3. Premietanie filmov: Anjeli,  Červená stuha okolo môjho domu, Do tváre, Príbehy anjelov    

  4. Dotazník o AIDS    

  5. Prednáška cez internet o pravdivých a nepravdivých výrokoch     

  6. Celoštátna výtvarná súťaž pre stredné školy    

  7. Vytvorenie živého obrazu: No AIDS

  8. Šitie červených stužiek    

  9. Nosenie červených stužiek od 01. 12. 2021    

Ildikó Csémiová