Taniroda, a legjobb praktika – Cvičná firma – úspešný vstup do života

Taniroda, a legjobb praktika

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia 2023. november 14–15-én rendezte meg a Tanirodák háziversenyét és kiállítását, amely a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

A rendezvényt iskolánk igazgatónője, Mgr. Horváth Erzsébet nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy soros háziversenyünk a taniroda-praktikum elnevezésű tantárgy keretében elvégzett kétéves munka kicsúcsosodását jelenti. A harmadik és negyedik évfolyamban megvalósuló tanirodai módszer lényege, hogy egyes tanulócsoportjaink különféle gyakorlócégeket alapítanak, amelyekben a valódi vállalatok működésének szimulációja zajlik. Ezek a diákok által létre hozott cégek aktívan bekapcsolódnak a gyakorlócégek piacán zajló gazdasági életbe. Üzleti profiljuknak megfelelően beszerzéssel, marketinggel, eladással, logisztikával, könyveléssel foglalkoznak, banki átutalásokat realizálnak, természetesen mindez fiktív áruval, szolgáltatásokkal és fiktív pénzzel zajlik. A gyakorlócégek egyes részlegei és munkakörei szintén a reális vállalatok viszonyait modellezik, a tanulók pedig a beosztásuknak megfelelően személyes döntéseket hoznak, tárgyalnak, leveleznek, könyvelnek. A tanirodai praktikum célja többek között olyan nélkülözhetetlen képességek fejlesztése, mint a hatékony kommunikáció, kreatív problémamegoldás, a csoportmunkába való bekapcsolódás, kritikus gondolkodás, önálló döntéshozatal, önfejlesztés és a munkatársak motiválása.

„Itt az idő, hogy szakmai felkészültségeteket a nagyközönség előtt prezentáljátok. Legyetek bátrak, határozottak, meggyőzőek! Bizonyítsátok be, hogy igenis a ti cégetek, a ti terméketek a legjobb!” – indította útjára a szakmai versengést az igazgatónő. Ezt követően az érdeklődők megismerkedhettek a diákcégek tevékenységével, megtekinthették azok igényes és változatos módon kivitelezett standjait, aprólékosan kidolgozott termékkatalógusait, a reklám- és ajándéktárgyak széles palettáját, sőt még „vásárolhattak” is. A kiállításon négy végzős diákok alkotta cég mutatkozott be: a Mc. Mek, Kft., a C – ar, Kft., az OA Sport, Kft., és a Musicano, Kft. S ha már felsoroltuk a gyakorlócégeket, meg kell említenünk a kimagasló munkát végző mentorokat is, név szerint Kiss Ingrid és Kiss Klaudia közgazdász tanárnőket, akiket köszönet illet a csapatok felkészítéséért.

A háromtagú szakmai zsűrit Buzgó Gabriel tapasztalt magánvállalkozó, iskolánk egykori diákja, Nagy Rozália, iskolánk szaktanára és Kósa Katalin, iskolánk angol nyelvtanára alkották. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a csapatok teljesítményének értékelésekor számos mutatót kellett figyelembe venniük, például a standok, logók, termékkatalógusok, reklámanyagok ötletességét, technikai kivitelezését és esztétikai hatását, a verbális és nonverbális kommunikáció színvonalát, végül pedig az összhatást.

A zsűri egyértelmű döntése alapján a fődíjat (The Best Practice Firm) MUSICANO Kft. diákcég nyerte, így iskolánkat a Győrben sorra kerülő Tanirodák Nemzetközi Kiállításán ennek a csapatnak a tagjai képviselik majd. Természetesen mindegyik csapat igyekezett valamilyen módon felhívni magára a figyelmet, ötletességüket, eredetiségüket a zsűri különdíjakkal jutalmazta. A szlovák nyelven legjobban értékesítő diák (The Best Representative in Slovak) Olša Tamás az OA SPORT Kft., képviselője lett. A magyar nyelven legjobban értékesítő diák (The Best Representative in Hungarian) címet Fehér Máté, a MUSICANO Kft. tagja nyerte el, az angol nyelven legjobban értékesítő diák (The Best Representative in English) pedig Bagin Dominik volt, aki az OA SPORT Kft. csapatát erősítette. A legjobb ötletgazda (The most creative firm) díjat a C – AR Kft. kapta.  A legjobb stand (The Best Stand) díjnak szintén a C – AR Kft. örülhetett, míg a közönségdíjat (The Award of the Public) az OA SPORT Kft hódította el.

A győzteseknek szívből gratulálunk, és minden résztvevőnek sok sikert kívánunk a valós cégekben!

Papp László, az iskola tanára

Cvičná firma – úspešný vstup do života

Na Obchodnej akadémii vo Veľkom Mederi v dňoch 14. a 15. novembra 2023 mali možnosť študenti 4. ročníka počas dvoch dní dokázať svoju odbornú spôsobilosť v rámci Domácej súťaže a výstavy cvičných firiem.

Cvičná firma simuluje prácu v skutočnej firme. Študenti simulujú pracovné činnosti reálnej firmy – používajú reálne podklady a doklady, avšak obchodujú s fiktívnym tovarom či službami, platia fiktívnymi peniazmi. Poslaním predmetu Cvičná firma – praktikum je rozvíjanie u nich schopnosť pracovať v tíme, schopnosť komunikovať, schopnosť tvorivo riešiť problémy, rozhodovať, robiť závery, kriticky a samostatne myslieť, rozvíjať seba a podnecovať rozvoj iných.

Súťažiace firmy mali možnosť prezentovať svoju odbornú pripravenosť širokej verejnosti. Naši terajší aj budúci žiaci a všetci záujemcovia sa mohli presvedčiť o vysokej úrovni pripravenosti študentov,  ktorá pozostávala z plánovania a výzdoby výstavného stánku, vypracovania katalógu, reklamných  materiálov, prípravy prezentácie firiem a produktov na počítači. Odborná porota nemala ľahkú úlohu pri hodnotení súťažiacich cvičných firiem. Odborná porota (Gabriel Buzgó – súkromný podnikateľ, Ing. Rozália Nagy – učiteľka odborných predmetov a Mgr. Katarína Kósová – učiteľka anglického jazyka) hodnotila: 

  • originalitu, technické prevedenie a farebnosť stánkov, 

  • grafickú úroveň, nápaditosť katalógov, reklamných a propagačných materiálov, 

  • zvládnutie obchodného rozhovoru v slovenskom, maďarskom, a v anglickom jazyku.

Hlavná cena (The Best Practice Firm) bola udelená firme MUSICANO, s.r.o., ktorá bude reprezentovať našu školu na Medzinárodnej výstave cvičných firiem v Győri.    

Všetky stánky boli niečím zaujímavé, originálne, preto boli aj ocenené a to nasledovne:   

Najlepším reprezentantom v slovenskom jazyku bol (The Best Representative in Slovak) Tamás Olša z (OA SPORT,  s.r.o.).

Najlepším reprezentantom v maďarskom jazyku bol (The Best Representative in Hungarian) Máté Fehér z (MUSICANO, s.r.o.).   

Najlepším reprezentantom v anglickom jazyku bol (The Best Representative in English) Dominik Bagin z (OA SPORT,  s.r.o.).

Cenu za „Najlepší stánok“ (The Best Stand) získala C – AR, s.r.o.

Cenu za „Najlepší nápad“ (The most creative firm) získala C – AR s.r.o.

Cena sympatie podľa hlasovania na FB (The Award of the Public) získala OA SPORT, s.r.o.

Gratulujeme! Gratulálunk! Congratulations!