Polgármesteri elismerés tehetséges tanulóinknak – Ocenenie talentovaných žiakov OA

Polgármesteri elismerés tehetséges tanulóinknak

 A pedagógiában hosszú időn keresztül tartotta magát az a nézet, hogy „a tehetség utat tör magának”, csak hagyni kell kibontakozni. Ezt a megállapítást ma már minden hozzáértő szakember téveszmének tartja, és a hatékony tehetséggondozás korunk iskolájának egyik fontos küldetésévé vált. A tehetséges tanulókat tehát keresni kell, és motiváló programokba kell bekapcsolni őket, amelyek elősegítik képességeik fejlesztését.

A tehetséggondozás folyamatában fontos szerepe van az elért eredményekért járó elismerésnek, jutalmazásnak. Nagymegyeren immár tradícióvá vált, hogy a város polgármestere – jelen esetben Soóky Marián úr – a tanév végének közeledtével elismerésben részesíti a helyi oktatási intézmények sikeres tanulóit és felkészítő tanáraikat. Idén e nemes gesztusra 2024. június 25-én került sor a Corvin Mátyás Művelődési Központban. Az ünnepségen iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia 4 tehetséges tanulója kapott elismerő oklevelet: Bartal Anikó, Csiba Réka és Németh Tünde az országos Legere Irodalmi Verseny középiskolás kategóriájában első helyezett csapat tagjai, illetve Gatyás Edina, aki az az Edinburgh Hercege Nemzetközi Díj bronz fokozatát nyerte el. Felkészítő tanáraik Kósa Katalin és Papp László voltak. A díjazottaknak és felkészítőiknek gratulálunk, és bízunk abban, hogy tanulóink a jövőben is hasonlóan sikeresek lesznek a versenyeken.

Papp László, felkészítő tanár

Ocenenie talentovaných žiakov OA

Dňa 25. júna 2024 primátor mesta Veľký Meder, pán Marián Soóky v  Kultúrnom stredisku Mateja Korvína odovzdal pamätné listy talentovaným žiakom miestnych škôl a ich pedagógom za vynikajúce výsledky, ktoré dosiahli v rôznych súťažiach v školskom roku 2023/2024. Z našej školy boli ocenené 4 úspešné žiačky: Anikó Bartal, Réka Csiba, Tünde Németh a Edina Gatyás. Veríme, že naši talentovaní žiaci naďalej budú úspešní na krajských, celoštátnych a medzinárodných súťažiach. Oceneným srdečne blahoželáme!

László Papp