Vidám, mégis megható hangulatban búcsúztak a diákotthon lakói két negyedikes társuktól, Rékától és Ádámtól. A diákok közösen készültek erre az alkalomra: énekkel, kedves szavakkal és apró ajándékokkal lepték meg a búcsúzókat. Az eseményen jelen volt az igazgatónő, az igazgatóhelyettes, valamint az osztályfőnökök is, akik mindannyian személyes jókívánságokkal és kedves szavakkal búcsúztak a diákoktól. A negyedikesek rövid beszédben köszönték meg a nevelőknek az évek során kapott sok figyelmet, segítséget és törődést, külön kiemelve Krisztina csoportnevelőt, hiszen mindig számíthattak a támogatására és szeretetére.
Természetesen – mint ahogy az ilyen alkalmakkor lenni szokott – volt sok nevetés, néhány könnycsepp és sok-sok ölelés is. Réka és Ádám meghatódva köszönték meg a szép éveket és a barátságokat, amelyeket itt szereztek. Közös fotók és jókívánságok zárták a programot, amelynek hangulatában vidámság, hála és szomorúság keveredett. Egy biztos: Rékát és Ádámot sokan fogják hiányolni a diákotthonban. A lakótársak sok sikert kívánva engedték útjukra a két barátot.
Németh Tünde, III.B osztály tanulója
Rozlúčka s Rékou a Ádámom v internáte
V internáte vládla veselá, no zároveň dojímavá atmosféra, keď sa obyvatelia internátu lúčili so svojimi dvoma štvrtákmi, Rékou a Ádamom. Študenti sa spoločne pripravili: potešili odchádzajúcich piesňami, milými slovami a drobnými darčekmi. Na podujatí sa zúčastnila aj pani riaditeľka, zástupkyňa riaditeľky a triedni učitelia, ktorí všetci osobne popriali študentom veľa šťastia a úspechov. Štvrtáci vo svojom krátkom príhovore poďakovali vychovávateľom za roky plné pozornosti, pomoci a starostlivosti, pričom osobitne vyzdvihli skupinovú vychovávateľku Kristínu, na ktorej podporu a lásku sa mohli vždy spoľahnúť. Nechýbali smiech, zopár sĺz a veľa objatí. Réka a Ádám s dojatím poďakovali za krásne roky a priateľstvá, ktoré tu nadobudli. Program ukončili spoločné fotografie, objatia a priania do budúcnosti; atmosféra bola zmesou radosti, vďačnosti a smútku. Isté je, že Réka a Ádám budú v internáte mnohým chýbať. Spolužiaci ich vyprevadili so srdečnými želaniami a prianím veľa úspechov na ďalšej ceste.