Piros szalagok kampány 2022 – Kampaň Červené stužky 2022

Piros szalagok kampány 2022

Iskolánk már évek óta bekapcsolódik a Piros szalagok elnevezésű kampányba, amelynek célja az AIDS megelőzése, a betegséggel kapcsolatos ismeretterjesztés, valamint a segítségnyújtás a megbetegedésben szenvedőknek. A kampány országszerte minden évben szeptembertől decemberig tart. Magát az AIDS elleni világnapot december elsején tartjuk, ennek szimbóluma a piros szalagocska, amely színével a vért és az életet tükrözi, viselésével pedig szolidaritásunkat fejezzük ki a betegségben szenvedőkkel.

Iskolánk diákjai szép számmal bekapcsolódtak a témában idén meghirdetett plakát-, illetve logótervező versenybe, ezekből a munkákból kiállítást is láthatunk intézményünkben. A nevelési órákon tanulóink piros szalagocskákat készítettek a diáktársak és a tanárok számára, továbbá, az idén először, sikerült élőképet is alkotnunk, amely azt jelképezte, hogyan jöhet létre sok kis cselekedetből egy nagy dolog. Az élőkép megalkotása igazi összefogást igényelt, ugyanis a megadott napon mindenki pirosba öltözött, hogy felülnézetből egy jól kivehető képet alkossunk.

A Piros szalagok kampány XVI. évfolyamának keretén belül a következő aktivitások valósultak meg iskolánkon: faliújság készítése, a témával kapcsolatos filmek vetítése, rajzverseny ,piros szalagok viselése, élőkép kialakítása.

Csémi Ildikó

Kampaň Červené stužky 2022

Naša škola aj v tomto školskom roku sa zapojila do kampane Červené stužky. Kampaň je zameraná na boj proti AIDS a šíreniu HIV nákazy.

Aktivity prebiehali od septembra do decembra, formou rôznych besied, prednášok, sledovania náučných filmov.

Žiaci našej školy sa vo veľkom počte zapojili do tvorby plagátov a loga kampane. Ich práce sú teraz vystavené v priestoroch našej  školy. Na výchovných hodinách šili stužky pre spolužiakov a učiteľov. V tomto školskom roku prvýkrát sa nám podarilo zorganizovať aj deň tzv. Červených tričiek: v tento deň sme prišli všetci do školy v červenom a spolu sme vytvorili dobre viditeľný obraz z horasymbolizuje to, že malé veci môžu vyrásť do veľkých skutkov.

1. december je medzinárodným dňom proti AIDS a v tento deň nosením červených stužiek sme vyjadrili našu súdržnosť. Farba stužky symbolizuje krv a život.

V 16. ročníku kampane sme uskutočnili  na našej škole nasledovné aktivity: zhotovenie nástenky na  chodbe, premietanie filmov: Anjeli,  Červená stuha okolo môjho domu, Do tváre, Príbehy anjelov, celoštátna výtvarná súťaž pre stredné školy, vytvorenie živého obrazu, nsenie červených stužiek od 01. 12. 2022

Ildikó Csémiová

Szólj hozzá!