Girl‘s Day – Nők és Lányok Nemzetközi Napja az IT-ben – Medzinárodný deň žien a dievčat v IT

Girl‘s Day

2024. április 25-én iskolánk, a Nagymegyeri kereskedelmi Akadémia négy diáklánya vett részt Pozsonyban a Nők és Lányok Nemzetközi Napja az IT-ben elnevezésű ünnepség keretében zajló a Girl‘s Day-en. E minden év utolsó áprilisi csütörtökén sorra kerülő rendezvény célja, hogy közelebb hozza a középiskolás lányokat az informatikához és az IKT szektorban rejlő tanulási, munkavállalási és üzleti lehetőségekhez.

Kis csapatunk – Bugár Bibiána tanárnő kíséretében – kora reggel indult a nagymegyeri vasútállomásról. Utunk Pozsonyban a Takeda nevű japán vállalathoz vezetett, amely biogyógyszer-kutatás területén végez fejlesztéseket. Egy rövid prezentációt követően megtekintettük a cég épületét, miközben meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a vállalat számos relaxációt nyújtó pihenőhelyet alakított ki, ahol az alkalmazottak munka közben, illetve munka utáni is kikapcsolódhattak. A japán kultúra fontos része a természet, ezért nagy szerepet játszott a dekorációban a hegyek motívuma, mely a japánokat és a szlovákokat összeköti.

A program további részében egy workshopon vettünk részt a Designer teremben, ahol az angoltudásunkat is hasznosítani tudtuk. Fő feladatunk az volt, hogy saját ötleteinkből kiindulva tetszésünk szerint módosítsunk, változtassunk meg egy mobilalkalmazást. Mindenki izgatottan állt neki a szokatlan, de annál érdekesebb feladat megoldásának. Ezt követően a  program vezetőivel közösen kielemeztük, véleményeztük az egyes javaslatokat. A délelőtt végén szendviccsel, süteménnyel, üdítővel kínáltak minket. A program végeztével számos résztvevő kijelentette, hogy a jövőben szívesen dolgozna a Takedánál.

Hazafelé még megálltunk egy bevásárlóközpontban, majd igyekeztünk a hazainduló vonatra. Egy dolgot biztosan kijelenthetünk erről a napról: mindnyájunknak nagyon tetszett és kellemes élményekkel feltöltődve indulhattunk haza.

Ajpek Sára (I. B)

Girl‘s Day

Štyri žiačky z prvého a druhého ročníka s pani učiteľkou Bibianou Bugárovou sa vyrazili do Bratislavy na podujatie Girl‘s Day – Deň dievčat. Toto podujatie sa koná každý rok, štvrtý štvrtok v apríli. Podujatie, ktoré stredoškoláčkam približuje IT a možnosti štúdia, práce i podnikania v tomto sektore je súčasťou celosvetových osláv Medzinárodného dňa žien a dievčat v IT.

Z vlakovej stanice vo Veľkom Mederi sme vyrazili skoro ráno. Naša cesta bola dlhá, ale vzrušujúca, mohli sme sa porozprávať, poobzerať a dokonca aj trochu si pospať ešte. Keď sme prišli do firmy v Bratislave, veľmi milo nás vítali. Dozvedeli sme sa, že táto japonská spoločnosť vedie výskum v oblasti biofarmaceutík. Po úvodnej prezentácii spoločnosti Takeda ukázali nám IT pracoviská a boli sme prekvapené, koľko relaxačných, oddychových zón majú, ktoré môžu používať po práci a počas prestávok. Príroda je dôležitou súčasťou japonskej kultúry, pri výzdobe miestnosti hrá veľkú rolu motív hôr, ktorý spája Japonsko a Slovensko.

Neskôr sa náš malý tím zúčastnil workshopu, kde sme mohli využiť aj naše znalosti z angličtiny. Našou hlavnou úlohou v dizajnérskej miestnosti bola úprava mobilnej aplikácie podľa vlastných predstáv. Všetkým sa to páčilo a boli sme z úlohy nadšené. Spolu s vedúcimi programu sme jednotlivé návrhy rozoberali a pripomienkovali. Na konci dopoludňajšieho programu nás milá hostiteľská spoločnosť ponúkla sendvičmi, koláčmi a džúsom. Viaceré konštatovali, že by tu rady pracovali.

Cestou domov na krátky čas sme sa zastavili v nákupnom centre a potom sme smerovali na vlak.

Jedno môžeme o tomto dni povedať s  stotou: Všetkým sa veľmi páčil a s dobrými zážitkami sme sa vrátili domov.

Sára Ajpek, I. B