Adventi adománygyűjtés iskolánkon – Viac ako darovanie…

Adventi adománygyűjtés iskolánkon

„És mindenekelőtt nézd ragyogó szemmel a körülötted lévő világot, mert a legnagyobb titkok mindig a legvalószínűtlenebb helyeken rejlenek.” (Ronald Dahl)

Jó lenne, ha mindig ragyogó szemmel tudnánk nézni a körülöttünk lévő világra, és nem csak karácsonykor… A titok tán az lehet, hogy adni kétszeresen jó érzés. Jó annak, aki kapja, de tán még nagyobb azoknak az öröme, akik adni is tudnak… Melegséggel tölti meg a szívünket, hogy diákjaink kezdeményezésére, iskolánk az advent ideje alatt két különböző adománygyűjtésbe is bekapcsolódott. Az egyik a Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű program, amit a Pozsonyi Református Egyházmegye szervezett meg. Diákjaink és tanáriaink cipősdobozba csomagolt tartós élelmiszereket, édességeket, játékokat, tanszereket, tisztálkodási szereket, ruhákat ajándékoztak, amelyek a kárpátaljai magyar intézmények tanulói közt kerülnek kiosztásra.

A másik lelkes megmozdulás a dunaszerdahelyi Nefelejcs utcai gyermekotthon számára megszervezett adománygyűjtés volt. E felhívásra is sok-sok ajándék gyűlt össze, amelyeket iskolánk közbenjárásával a gyermekotthonba szállítottunk, bízva abban, hogy az ott lakó gyerekek nagy örömmel fogják majd kicsomagolni őket. II. B osztályos tanulóink a Dog Azyl polgári társulás által működtetett kutyamenhely javára gyűjtöttek, hiszen a szervezetnek és a kutyusoknak is elkel a segítség.

Segíteni a rászorulókon olyan, amiről nem beszélni kell, hanem meg kell tenni… Mert amikor megteszed, az magáért és érted beszél.

Mgr. Mészáros Katalin, az iskola tanára

Viac ako darovanie…

Vianoce sa blížia a všetci vieme, že na Vianociach nie je dobré dostať, ale dať. Preto študentský parlament a žiačky III.A a III.B triedy zorganizovali darcovstvo do Detského domova Nyilas Misi Nagydobrony a do Dunajskej Stredy. Do darcovstva sa zapojili nielen naši žiaci, ale aj učitelia. Balíky sme pripravili do krabíc, ktoré sme naplnili sladkosťami, oblečením, obuvou, knihami a ďalšími rôznymi darčekmi. Žiačky II. B triedy zorganizovali dobročinnú zbierku na podporu útulku pre psov. Útulok prevádzkuje občianske združenie Dog Azyl a nachádza sa v Šarkani pri Veľkom Mederi. Veríme, že sa naše dary dostali na vhodné miesto a mnohým deťom sme vedeli spraviť radosť.

Nikolett Bors, žiačka III.A triedy