Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan
Az Enviroprojekt 2023 fő célja hogy kreatív foglalkozások keretében a környezetvédelemmel kapcsolatos aktuális ismereteket és az ökológiai gondolkodást eredményező szokások elsajátítását valamint a fenntarthatóság javítását beépítsük a diákok, családjaik és környezetük mindennapi gondolkodásába és tevékenységébe.
A projekt célcsoportjai iskolánk diákjai, tanárai és nem pedagógus alkalmazotta
i valamint a nagymegyeri Bartók Béla Általános Iskola diákjai, akiket különböző foglalkozásokra – műhelymunkákra hívtunk meg.
Diákjainkkal közösen ötleteket kerestünk, hogyan tudnánk láthatóvá tenni és minél több emberhez eljuttatni a környezetvédelem témáját. Szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy elkerülhetetlen a bolygónkra gyakorolt negatív hatások csökkentése.
Célunk, hogy a fiatal generációt globális gondolkodásra és lokális cselekvésre ösztönözzük, pl. a családban vagy otthon is, hogy a környezettel való kapcsolat kialakítása a fiatalokat kritikus gondolkodásra és felelősségteljes cselekvésre vezesse. Ezért hoztuk létre az ún praktikus Zero waste naplót kisgyerekek részére. A Zero waste egy életforma, ami már régóta az emberi élet része. A nulla hulladék azt jelenti, hogy a környezet minden összetevőjét megfontoltan kezeljük. Érzékenyen figyelünk a vízre, talajra, levegőre, növényvilágra, állatvilágra, más emberekre, akiknek sorsát közvetlenül befolyásolja a hulladék. A Zero waste napló interaktív kialakítása diákjaink segítségével valósult meg. Gatyás Edina és Beke Liliána II. B osztályos tanulók a kisgyerekek igényeihez alakították ki az érdeklődést felkeltő foglalkoztató lapokat. Elsősorban játékos formában közelítenek a gyerekekhez, akik érdeklődéssel oldják meg a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokat.
A napló célja, hogy a gyakorlatból származó jó példákon keresztül lebilincselő módon tanítsa a tanulókat. Az interaktivitás révén a témával való megismerkedés hatékonyabbá tételét szerettük volna elérni, így minél több fiatalt elérni és bevonni. A szerves hulladék felhasználásának módjait, a levágott fű felhasználását vagy komposztálását, a szelektív hulladék gyűjtését és annak hasznosítását játékosan tanulják meg a legkisebbek. Ezek az ötletek ötvözik a kreativitást a tudással és az interaktív csoportmunkával, lehetővé téve a résztvevők számára, hogy kreatív és tartalmas módon sajátítsák el a környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteket és szokásokat.
Fontos számunkra iskolánk környékének szépítése is. Diákjaink segítségével megépítettük egy gyógynövény spirált és egy magaságyást. A gyógynövények nem hiányozhatnak egyetlen háztartásból sem – használhatóak a konyhában, a gyógyászatban, a kártevők elleni küzdelemben, de szép kerti díszként is szolgálhatnak. A gyógynövényspirál ideális kiegészítője zöld oázisunknak. Ez a gyógynövénykert nemcsak azért fog örömet okozni, mert szebbé teszi iskolánk parkját, hanem gyakorlati jelentősége is van – a Zöld Iskola program keretében összegyűjtjük a gyógynövények egy részét, szárítjuk és télen egészséges gyógyteákat készítünk.
Meggyőződésünk, hogy nem elég csak tanulni és beszélni a környezeti kérdésekről, hanem cselekedeteinken is változtatni kell. A tanulókat motiválni kell olyan hosszú távú gyakorlati tevékenységek megvalósítására, amelyek valóban pozitív hatással vannak a környezettudatos életmód kialakításában.
Mgr. Tóth Mónika, a projekt koordinátora
Mysli globálne, konaj lokálne
Hlavným cieľom Enviroprojektu 2023 bolo pokračovanie v kreatívnej inštalácii, vzdelávanie a osvetová práca, priblížiť globálny pohľad na svet, sprostredkovanie aktuálnych poznatkov súvisiacich s ochranou životného prostredia a výchova k ekologickému zmýšľaniu.
Každý člen spoločnosti nesie svoj diel zodpovednosti. Cieľom nášho projektu je podpora študentov, ich rodín a okolia, detí okolitých základných a materských škôl a tiež zamestnancov školy v úsilí osvojiť si zvyky vedúce k zlepšeniu situácie v oblasti udržateľnosti. Dúfame, že získané informácie sa stanú súčasťou zmýšľania uvedených skupín, že ich budú brať do úvahy pri svojich každodenných rozhodnutiach.
Cieľové skupiny projektu sú žiaci, pedagogickí a nepedagogickí pracovníci našej školy, ktorí sa zúčastnia tvorby inštalácie, žiaci Základnej školy Bélu Bartóka vo Veľkom Mederi, ktorých sme pozvali na rôzne aktivity (workshopy).