DofE-kalandtúra a Nagy Duna mentén – Podunajská cvičná dobrodružná expedícia

DofE-kalandtúra a Nagy Duna mentén

Az Edinburgh Hercege Nemzetközi Díj (DofE) elnevezésű program a 2023/2024-es tanévben is folytatódik iskolánkon. A programba bejelentkezett tanulóink közül a legkitartóbbak már nagyrészt teljesítették a tehetségfejlesztés, önkéntes társadalmi munka és a sport terén felvállalt egyéni célkitűzéseiket. Jelenleg a program végső fázisa zajlik, amelynek keretében a résztvevők a napokban teljesítettek egy kétnapos felkészítő kalandtúrát a Nagy-Duna csallóközi partja mentén.

A felkészítő kerékpáros kalandtúrára 2024. május 10-11-én került sor Gatyás Edina (II.B), Köles Patrik (II.B), Czedli Krisztián (II.B) és Menyhárt Rajmund (I.B) részvételével. A túra célja az emberi tevékenység természeti következményeinek megfigyelése volt a Nagy-Duna Szaptól a Nagyléli-szigetig terjedő szakaszán. A túra során tanulóink megismerkedtek a Csicsói-holtág Nemzeti Természetvédelmi Területtel (más néven Lion-tóval), amely számos védett állat- és növényfajnak ad otthont, továbbá fontos átmeneti pihenőhelye a költőző madaraknak. Az expedíció második állomása a Nagyléli-sziget volt, ahol diákjaink a BROZ Bratislavské regionálne ochranárske združenie, magyarul Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület) ekofarmját tekintették meg. A nap végén a csapat tagjai a BROZ kempingjében táboroztak le, és sátorban töltötték a kimondottan hideg éjszakát. Másnap, a reggeli táborbontással az expedíció véget ért, résztvevők pedig hazaindultak.

Diákjaink a túra során mintegy 45 km-t tettek meg, ami kiváló teljesítménynek számít, hiszen a teljes felszerelésüket is végig magukkal kellett vinniük. A résztvevők fáradtan, de sok hasznos tapasztalattal tértek haza a vidám hangulatú, élménydús túráról. Rövidesen következik a folytatás: a háromnapos éles kalandtúra, amelynek során a résztvevők csallóközi vízimalmokat fognak felkeresni.

Papp László, a csapat felkészítője

Podunajská cvičná dobrodružná expedícia

Ako dobre viete, na našej škole už roky funguje miestne centrum Medzinárodnej ceny vojvodu z Edinburghu (DofE). V rámci prestížneho programu sa v dňoch 10. a 11. mája  2024 sa uskutočnila podunajská dobrodružná expedícia, ktorej hlavným cieľom bolo oboznámiť sa dôsledkami ľudskej činnosti v prírode. Účastníkmi dvojdňovej expedície boli Edina Gatyás (II.B), Patrik Köles (II.B), Krisztián Czedli (II.B) a Rajmund Menyhárt (I.B). Členovia tímu počas expedície navštívili  Národnú prírodnú rezerváciu Číčovské mŕtve rameno a Ekofarmu BBROZ (Bratislavské regionálne ochranárske združenie) na Veľkolélskom ostrove. Expedícia bola pre účastníkov fyzicky veľmi náročná, 45 kilometrovú trasu totiž museli absolvovať plným batohom, pritom jednu noc strávili v stanoch. Členovia tímu dorazili domov unavení, ale plní zážitkov. Onedlho ich čaká trojdňová kvalifikačná expedícia s názvom Vodné mlyny Žitného ostrova.

László Papp (školiteľ tímu)