A költészet hullámhosszán – Deň maďarskej poézie

A költészet hullámhosszán

„Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.“

József Attila

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián – az utóbbi világjárványos esztendőktől eltekintve – 2016 áprilisa óta rendszeresen megünnepeljük a magyar költészet napját. Így volt ez 2022. április 11-én is, amikor újfent megrendezhettük a magyar vers ünnepét, és tiszteleghettünk világirodalmi rangú költőnk, József Attila emléke előtt. Elanyagiasodott, érzelmileg sivár és egyre kaotikusabb világunkkal szemben a költészet a teljesebb, emberibb élet egyik mentsvára lehet, kizökkent a napi taposómalomból, magányból, érzelmeket közvetít, elgondolkodtat, rádöbbent anyanyelvünk szépségére. Köztudott, hogy a mai fiatalság az irodalomórákon kívül csak elvétve olvas verset, égető szükség van tehát nemzeti líránk népszerűsítésére, amelyhez a mi iskolánk is hozzájárul költészetnapi rendezvényeivel.

Az események központi helyszíne az irodalmi kávéház volt. Itt került sor költészetnapi rendezvényeink ünnepélyes megnyitójára, majd kezdetét vette egy kellemes hangulatú kávéházi délelőtt, amelynek során a verseké és a tanulói kreativitásé volt főszerep, de azért kávé, tea és sütemény is került az asztalokra. A program elején tanulóink költeményeket ajánlottak és mutattak be egymásnak, majd egy játékos foglalkozásra került sor „Faricskálok lomhán egy dalon“ címmel. A folytatásban közös szavalás következett az iskola központi folyosóján, amelyet egy József Attila életével és költészetével kapcsolatos interaktív vetélkedő követett. Végül a résztvevő csapatoknak egy József Attila-költemény ihlette képverset kellett megalkotniuk. A kávéházi történésekkel párhuzamosan két további esemény is zajlott. Az én versem címmel háziversenyt hirdettünk azoknak a diákjainknak, akik versírással kacérkodnak, a Vers–Kép képzőművészeti alkotósarokban pedig az arra hivatottak József Attila-költeményből fakadó élményeiket örökíthették meg különféle technikákkal.

 A nap záró aktusára, a meghirdetett versenyek értékelésére és a díjak kiosztására szintén az irodalmi kávéházban került sor. A hagyományos technikákkal készült képzőművészeti alkotások közül Bábi Nikolett (II.B), Végh Rebeka (III.B) és Soóky Boglárka (II.C), a „komputerművészet” terén pedig Szoboszlai Szilvia Bianka (II.C) munkája emelkedett ki a mezőnyből. A legjobb versmondónak Vavrečán Emma (II.B) és Kádár Karolina (II.B)
bizonyult, míg az irodalmi vetélkedőt a II.B osztály – Pőthe Miriam, Jakab Flóra, Kádár Karolina, Gróf Réka összetételű – csapata nyerte.

Mindenképpen meg kell említenünk, hogy költészetnapi rendezvényünket a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Dunaszerdahelyi Területi Választmánya támogatta. Az esemény sikerén felbuzdulva bátran kijelenthetjük, hogy jövőre folytatjuk e szép hagyományt, amikor ismét a verseké és a versekkel foglalatoskodó diákoké lesz a főszerep.

Papp László (magyar nyelv és irodalom szakos tanár)

Deň maďarskej poézie

Na Obchodnej akadémii vo Veľkom Mederi sa 11. apríla 2022 konala slávnosť maďarskej poézie. Zborovňa našej školy sa premenila na literárnu kaviareň. Na stoly sa dostalo občerstvenie v podobe kávy, čaju a keksíkov, ale hlavnú úlohu zohrávala kreativita našich žiakov. Na začiatku účinkujúci predniesli svoju obľúbenú báseň, potom na chodbe školy spoločne zarecitovali. Témou interaktívnej súťaže bol literárny portrét známeho maďarského básnika, Attilu Józsefa. Nakoniec žiaci jednotlivých družstiev museli vytvoriť grafickú báseň – kaligram – na základe básne Attilu Józsefa. Paralelne s programom literárnej kaviarne sa uskutočnili ďalšie podujatia: talentovaní žiaci mohli napísať báseň a vo výtvarnom kútiku Báseň – Obraz pripravili ilustrácie k danej básni Attilu Józsefa.
V závere dňa bolo vyhodnotenie súťaže a odovzdávanie cien. Vo výtvarnej súťaži najkrajšie obrazy s tradičnou technikou vytvorili: Nikolett Bábi (II.B), Rebeka Végh (III.B) a Boglárka Soóky (III.C). Na počítači vznikla pozoruhodná ilustrácia od Szilvie Bianky Szoboszlai (II.C). Najlepšími recitátormi boli Emma Vavrečán (I.B) a Karolina Kádár (II.B). Literárnu súťaž vyhralo družstvo v zložení Miriam Pőthe, Flóra Jakab, Karolina Kádár a Réka Gróf (II.B).

Naše úspešné podujatie spozoroval Oblastný výbor Zväzu maďarských pedagógov na Slovensku v Dunajskej Strede. Ďakujeme a pokračovanie nasleduje.

Mgr. Helena Mészárosová

 

Szólj hozzá!