Körút Magyarországon Határtalanul! – Potuľky Maďarskom

Körút Magyarországon Határtalanul!

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, elmélyítése. A nemzet határokon átívelő összetartozása csak akkor lehet szoros kötelék, ha élő emberi kapcsolatok, tartalmas ismeretségek és barátságok alakulnak ki. Az államilag támogatott program keretében magyarországi iskolák tanulói tesznek tanulmányi kirándulásokat a szomszédos országok magyarlakta területein, kapcsolatot teremtve ottani iskolákkal, majd a külhoni iskolák tanulói vesznek részt magyarországi kirándulásokon hasonló célokkal.

Az idei tanév utolsó hónapjában nekünk is lehetőségünk nyílt bekapcsolódni ebbe a programba a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium partneriskolájaként. A gimnázium tanulói 2022. június 7-e és 10-e között vendégeskedtek a Felvidéken. Útjuk során megismerkedtek Révkomárom városával és annak történelmével, majd ellátogattak Közép – Európa egykor legnagyobb erődrendszerébe, a komáromi Csillagerődbe, ahol egy kiállítást is megtekintettek. Jártak továbbá fővárosunkban, Pozsonyban és Dévény várában is. A tiszaújvárosiak egy nap erejéig iskolánkba is ellátogattak, közösen eltöltött, élményekben dús napunk során jártunk velük Balázsfán, a Szedres tanyán és Dunaszerdahelyen is. Vendégeink hazautazásuk során még egy rövid kitérőt tettek Gútán, hogy szemügyre vegyék az ottani vízimalmot.

A tiszaújvárosiak látogatásának viszonzásaként 2022. június 12-én a  Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia huszonhárom harmadikos diákjával indultunk Magyarországra. Tanulmányi kirándulásunk első megállója a budai Várnegyedben volt.   A hangulatos környék sok látnivalóval szolgált. A Szentháromság Téren megcsodáltuk a geometrikus mintázatú zsolnai tetőcserepekkel fedett, gótikus stílusban épült Mátyás-templomot és a Halászbástyát, ahonnan lenyűgözők kilátás nyílik a város pesti oldalára.
Következő megállónk a Városligetben volt, ahol a Magyar Zene Házában megcsodálhattuk a Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben című állandó kiállítást, majd folytattuk utunkat Sárospatak felé. Az utazás fáradalmait kipihenve a második napon a Makovecz Imre által tervezett csodálatos épületben működő Árpád Vezér Gimnáziumban vendégeskedtünk. A délelőtt folyamán egy kellemes túra keretében megtekintettük a Megyer-hegyi tengerszemet is. A délután városnéző sétával telt Sárospatakon, miközben meglátogattuk a Református Kollégium Gimnáziumát, a Rákóczi-várat, a református templomot és a Szent Erzsébet Házat.

Sárospatakon szakmai szempontból is sok érdekeset tudtunk meg a pedagógus kollégáktól. Magyarország kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra. Ennek egyik példája az Arany János Tehetséggondozó Program, melybe olyan tehetséges diákokat kapcsolnak be, akik szociálisan hátrányos helyzetű családokban nőnek fel. A programnak köszönhetően a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy olyan tehetséggondozásra szakosodott bentlakásos középiskolákban tanuljanak, ahol eredményesen felkészülhetnek felsőfokú tanulmányaikra.

Másnap újult erővel vetettük bele magunkat a ránk váró eseménysorba, melynek első állomása a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium volt, az iskolalátogatást pedig egy rövid városnéző séta követte. A programsorozat sárkányhajózással ért véget a Tisza folyón, ami hatalmas élményt jelentett diákjaink számára. A finom gulyás és a rengeteg palacsinta, amit a gimnázium 11. H osztályos tanulói készítettek számunkra, méltó befejezése volt magyarországi barangolásunknak.

Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy utunk során rendkívül tartalmas három napot éltünk meg. Minden diáknak és kollégának ehhez hasonló értékes élményeket kívánunk.

Kiss Ingrid és Kiss Klaudia (közgazdász-tanárok)

Potuľky Maďarskom

V rámci programu „Bez hraníc“ sme mali možnosť zažiť nezabudnuteľné zážitky a zúčastniť sa vynikajúcich programov. Vďaka projektu k nám najprv zavítali študenti
– Eötvös József Gimnázium –  z Tiszaújvárosu a pozreli si pamätihodnosti a zaujímavé miesta mesta Komárno, hlavné mesto Bratislavu a hrad Devín. Navštívili aj našu školu, Obchodnú akadémiu a zúčastnili sa na prezentáciách rôznych projektov. Od 12. do 14. júna sme mali možnosť absolvovať výlet po Maďarsku so žiakmi z tretieho ročníka. Prvý deň sme si pozreli Budínsky hrad, ktorý oplýva bujnou históriu a výhľad z neho bol prekrásny. Poobede naša cesta viedla do Városligetu, do novovybudovanej krásy Magyar Zene Háza. Mali sme možnosť vidieť stálu expozíciu „Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben“. Podvečer sme už boli v Sárospataku, v mestečku škôl. Druhý deň sme mali možnosť nazrieť do  vyučovacieho systému Árpád Vezér Gimnázium v Sárospataku, absolvovali sme krátku turistiku k prekrásnemu morskému oku na Megyerhegyi. Neskôr sme si pozreli Sárospataki Református Gimnázium Kollégiuma,  Rákócziho hrad, Dom Svätej Alžbety. Posledný deň, v deň odchodu, sme navštívili Eötvös József Gimnázium. Nasledovala  krátka prehliadka mesta. Posledným programom bola dračia plavba na rieke Tisza. Výlet bol vynikajúci, navštívili sme krásne miesta a spoznali sme kopu nových ľudí. Bol to zážitok, na ktorý  si ešte určite dlho budeme spomínať.

Ingrid Kiss učiteľka odborných ekonomických predmetov

Szólj hozzá!