Élményközpontú élet- és egészségvédelmi nap – Deň ochrany života a zdravia plný zážitkov

Élményközpontú élet- és egészségvédelmi nap

Az élet- és egészségvédelemmel kapcsolatos időszerű ismeretek közvetítése és a tanulók környezettudatos gondolkodásra való nevelése a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia egyik fő célkitűzése, mondhatni szívügye. Az iskola által 2022. június 28-án megrendezett szokásos év végi élet- és egészségvédelmi nap az élményszerűség jegyében zajlott.

A napot, amelynek résztvevői az első három évfolyam tanulói voltak, az iskola igazgatónője, Mgr. Horváth Erzsébet nyitotta meg. Beszédében kiemelte a mozgás, a sport jelentőségét egészségünk megőrzésében, de kihangsúlyozta az együttlét örömét, a tanulókra váró ügyességi versenyek vidám hangulatát, közösségépítő szerepét is. Az igazgatónő a továbbiakban kitért a Zöld iskola program 2021/2022-es kihívásaira is. Végül Hosszú Béla tanár úr, az események fő szervezője ismertette a nap programját. A megnyitót követően kezdetét vette a várva várt verseny, amelynek bírái a tanári kar tagjai voltak. A versenyben résztvevő osztályok hat ügyességi számban mérték össze erejüket. A végső győzelmet a legtöbb pontot összegyűjtött osztály szerezte meg.

A verseny befejeztével az élet- és egészségvédelmi nap kicsúcsosodása, az eredményhirdetés és a díjkiosztó következett. Az ügyességi versenyekben a II.A osztály bizonyult a legrátermettebbnek, elnyerve a „Legsportosabb osztályközösség“ díjat. A 2. helyezett a II.C osztály csapata lett, míg a 3. helyen megosztva a III.A és II.B végzett. Végső soron pedig valamennyi résztvevő nyertesnek mondható, hiszen a mozgás és a remek hangulat mindenkinek javára vált.

Az ügyességi verseny kiértékelése után Kiss Klaudia tanárnő a Zöld iskola program koordinátora tartott rövid beszámolót tevékenységükről és átadta a díjakat a Zöld iskola program keretében meghirdetett kihívások győzteseinek. A „Legzöldebb osztály“ kihívás a következő területeket ölelte fel: zöldövezet kialakítása az osztálytermekben, az eredményesebb hulladékszelektálás elsajátítása, illetve illegális szemétlerakatok felderítése. A győztes holtversenyben a II. A és a III.C osztály lett, a képzeletbeli dobogó második fokára a III.B állhatott fel, míg a 3. helyen a II. C végzett. A második kihívás, azaz a veszélyes hulladékok gyűjtése téren egyéni csúcsok születtek: Méry Eszter (III.B) a használt elemek, Bugár Viktória (II.A) pedig a használt elektromos berendezések gyűjtésében jeleskedett és lett díjazott. A győzteseknek gratulálunk, de kijár az elismerés a programba bekapcsolódó valamennyi résztvevőknek is.

Papp László, az iskola tanára

Deň ochrany života a zdravia plný zážitkov

Sprostredkovanie aktuálnych poznatkov súvisiacich s ochranou života a zdravia a výchova žiakov k ohľaduplnému mysleniu k životnému prostrediu je srdcovou záležitosťou Obchodnej akadémie vo Veľkom Mederi. V zmysle toho sa konal tradičný koncoročný deň ochrany života a zdravia 28. júna 2022.

Deň, ktorého účastníkmi boli žiaci prvých troch ročníkov, otvorila Mgr. Alžbeta Horváthová, riaditeľka našej školy. Vo svojom prejave zdôraznila pozitívny vplyv pohybu a športu na naše zdravie, ale vyzdvihla aj význam spoločne strávených chvíľ pre triedne kolektívy. Hovorila o výzvach projektu Zelená škola v školskom roku 2021/2022. Nakoniec Mgr. Vojtech Hosszú, hlavný organizátor celého podujatia nás oboznámil s programom dňa. Potom sa začala súťaž, ktorej rozhodcovia boli členovia učiteľského zboru. Jednotlivé triedy súťažili v šiestich disciplínach. Víťazom sa stala tá trieda, ktorá pozbierala najviac bodov. Vyvrcholením podujatia bolo vyhlásenie výsledkov a odovzdávanie cien. Najzdatnejšou triedou sa stala II.A trieda. Druhé miesto získala II.C trieda a na treťom mieste sa umiestnili triedy III.A a II.B.

Po vyhlásení výsledkov koordinátorka projektu Ing. Klaudia Kiss v krátkosti referovala o činnosti aktivistov v projekte Zelená škola a odovzdala víťazom ocenenia. Výzva „Najzelenšia trieda“ mala tieto oblasti: Zelené rastliny v triede, Ako správne triediť odpad, Pátranie po ilegálnych skládkach. Na prvom mieste sa umiestnili dve triedy: II.A a III.C, druhé miesto získala III.B trieda a na treťom mieste skončila II.C trieda.
Pod názvom Zbieram baterky druhú výzvu vyhrala Eszter Méry (III.B) a Recyklohry – Zber vyradených elektrozariadení vyhrala Viktória Bugárová (II.A).
Víťazom blahoželáme, ale naše uznanie patrí všetkým účastníkom, ktorí sa ochotne zapájali                                do jednotlivých programov.

Mgr. Helena Mészárosová – učiteľka školy

Szólj hozzá!