Tanulmányi kiránduláson jártunk Auschwitz-Birkenauban – Auschwitz-Birkenau – odborná exkurzia

Tanulmányi kiránduláson jártunk Auschwitz-Birkenauban

Iskolánk diákjai 2022. október17-én ellátogattak az egykori auschwitzi koncentrációs táborba. A hosszú, mintegy 8 órás útra éjjel indultunk Nagymegyerről. Egy-két kisebb pihenőt beiktatva reggel fél kilencre érkeztünk meg Krakkóba, ahol rövid városnéző túrán vettünk részt idegenvezetőnk vezetésével, akinek szavait Csémi Ildikó és Bugár Bibiána tanárnő tolmácsolta. Sétánk során megnéztük a várat, illetve a főteret, amit kétórás szabadprogram követett. 

Krakkóból rövid buszozás után érkeztünk meg Auschwitzbe, ahol átestünk egy rövid ellenőrzésen, majd kezdetét vette a lágertúra. Az idegenvezetés fülhallgatók segítségével zajlott, amelynek szövegét Csémi tanárnő fordította le számunkra. Megnéztük többek között a táborba érkező vasúti transzportok fogadóállomását, a zsidó rabok nyomorúságos barakkjaiban, fürdőszobáiban járva pedig valós képet alkothattunk a haláltáborban folyó életről. Láthattuk a kivégzettek cipőit, táskáit, levágott haját, sőt kisbaba holmikat is, majd a hírhedt gázkamrák következtek. A túra befejezéseként a közelben lévő másik táborba, Birkenauba is ellátogattunk. A mintegy 1400 hektáros területen a németek 300 barakkot építettek. Egy barakkba 700-800 foglyot zsúfoltak be, és egy ágyon 7-8 ember aludt. Itt is láttuk a fürdőszobákat, amelyek még szörnyűbbek voltak, mint Ausschwitzban. Megtudtuk, hogy a rabokat éheztették, akik közül sokan 25-30 kilóra fogytak, a kisgyermekek pedig tömegével haltak éhen. Korábban már sokat hallottunk a holokauszt szörnyűségeiről, még megdöbbentőbb volt azonban élőben megtapasztalni, hogy milyen sorsra jutottak az ide deportált zsidó üldözöttek.

A haláltábor megtekintése után azonnal elindultunk hazafelé, s néhány pihenőt beiktatva 23:30-kor érkeztünk meg Nagymegyerre. A tábor megtekintése megrázó és egyben tanulságos élmény volt. Rajtunk, fiatalokon áll, hogy a jövőben ne játszódhassanak le hasonló események, hiszen minden ember egyenrangú, s mindenkinek joga van az élethez. Aki teheti, egyszer mindenképp látogasson el Auschwitzba.

Beke Gertrúd (III. C)

Auschwitz-Birkenau – odborná exkurzia

17. októbra sme mali jedinečnú možnosť vycestovať do Auschwitzu a do kráľovského mesta Krakow. Mali sme inštruktorku, ktorá nás sprevádzala po Krakowe a oboznamovala nás s mestskými pamiatkami a legendami. Ani žiaci, ktorí slabšie rozumejú po česky, neboli ukrátení, pretože pani učiteľky nám všetko preložili.

Krakow je naozaj nádherné mesto, kde sme mali možnosť  na nákup suvenírov a naobedovali sme sa. Je to mesto plné krásnych pamiatok, ktoré sa oplatí vidieť aj na vlastné oči, pretože sa viažu k nemu zaujímavé legendy.

V Auschwitz, teda presnejšie Osvienčim-Birkenau sme mali možnosť pozrieť a vypočuť si celý príbeh o tom, aké neuveriteľne zlé veci sa tam diali ľuďom iba kvôli tomu, že mali iné vierovyznanie. Je to naozaj zaujímavé miesto, kde sú veci ľudí so smutným príbehom za tým. Každá topánka, každý kufor znázorňuje jeden ľudský život. Ukázali nám obidve miesta Osvienčimu. Najprv sme videli veci ľudí, fotky s príbehmi a vonku nám ukázali  miesta, kde mučili ľudí, kam sa schovávali a vysvetľovali, aké mali tresty. Druhé miesto znázorňovalo vlastne to, ako ich privážali, toalety, ako si snažili kúriť a miesto, kde spali.

Vďaka tomu, že vieme, čo sa pred rokmi dialo, nesmieme dopustiť, aby sa podobná história opakovala.

Bola to úžasná interaktívna hodina dejepisu a skvelý zážitok…Ďakujeme!

Nina Staňová, II.A

Szólj hozzá!