Gólyaavatás a kollégiumban – Imatrikulácia prvákov na školskom internáte

Gólyaavatás a kollégiumban

Kedden, 2022. október 18-án zajlott diákotthonunkban az elsősök hagyományos avatása. Egybegyűlt kollégiumi csapatunk érdeklődve várta a bemutatkozó műsort, és persze reménykedve is, hogy az elsősök minden tehetségüket összeszedve szerepelnek majd. El kell mondanunk, hogy gólyáink az elmúlt hetek során szorgalmasan gyakoroltak, rengeteg energiát fektettek a délutáni próbákba, számos szórakoztató órát csempészve koleszos hétköznapjainkba.     

A program első felében a diáktanács mutatkozott be, amelyet Anda Viktória (elnök) és Bartal Anikó (alelnök) képviselt.  Ezt követően felsorakoztak az avatásra váró diákok, majd ismertették a ránk váró rövid programot. Az elsősök először énektudásukból adtak rövid ízelítőt, majd Németh Tünde előadásában hallgathattunk meg egy verset, amit egy közös tánc követett. A továbbiakban népdalokat hallhattunk Sebők Viktória előadásában, majd egy közös ének következett, amelynek utolsó részébe mindnyájan bekapcsolódtunk. Nagy élmény volt nevelőinkkel, tanárainkkal és az igazgatónővel együtt körben állva felszabadultan énekelni. A legvégére maradt a hagyományos bemutatkozási ceremónia, amikor is az elsősök egyenként mutatkoztak be. Ezt követően a másodikos és harmadikos diákokon volt a sor, akik nagy szeretettel adták oda az avatottaknak az e heti „iskolatáskát“, azaz azt a reklámszatyrot, amiben három napig hordani fogják féltve őrzött dolgaikat. A program kötetlen szórakozással, beszélgetéssel és eszegetéssel zárult, amelyhez a finomságokat nevelőnőink és a diákok biztosították.

Remek érzés volt látni elsőseink avatását, miközben sokunkban felmerültek saját imatrikulációs élményeink. Biztos vagyok abban, hogy elsőseink az elmúlt néhány hét alatt jól összekovácsolódtak, s az ő számukra is emlékezetesek maradnak kollégiumi életük első lépései.

Kajan Emese (III.B)

Imatrikulácia prvákov na školskom internáte

Školský internát pri Obchodnej akadémii vo Veľkom Mederi otvoril svoje brány študentom, ktorí chceli študovať na našej škole aj v tomto školskom roku a ten, kto využil túto príležitosť, rozhodne neoľutoval. Dňa 18.10.2022  na školskom internáte  sa uskutočnila imatrikulácia prvákov. Naši prváci s hrôzou v očiach očakávali ako prebehne ich imatrikulačný  deň . 

Dievčatá prvého ročníka v tomto roku  predviedli skvelý kultúrny program pre študentov druhého, tretieho a štvrtého ročníka. A tak sa oficiálne stali členmi internátneho spoločenstva. Tiež sme boli poctení prítomnosťou riaditeľky a zástupkyne riaditeľky školy i triedneho učiteľa I.B triedy. Po imatrikulácii internátna rada pozvala všetkých na chutné zákusky, ktorý sme zjedli počas neformálneho rozhovoru.

Emese Kajan, žiačka III.B triedy

Szólj hozzá!